19.00 - A Mars terraformálása
Sik András

Amennyiben az emberiségnek valamiért tömegesen el kellene hagynia a Földet, leginkább a Mars lehetne új otthonunk.


20.00 - A MIR nem publikus home videói
Dr Flash (Barcs Miklós)

A MIR űrállomás a földi bázisnak sugárzott, nem nyilvánosságra szánt home videóit Artner Iván hekkelte le a sztratoszférából a maga sufnituningban összeállított kütyüjeivel.
17.30 - Helyszini szemle a Marsról
Borsos-Oláh Mónika

Két "Marson" töltött hét tapasztalatainak és tanulságainak összefoglalása egy magyar marslakó szemszögéből.


18.30 - A Testrablók inváziója
Varró Atilla

Talán több, mint véletlen, hogy az 50-es évek hollywoodi SF alapfilmjei szinte egyöntetűen 30 év múltán jelentek meg újra - immár a 80-as évek újfajta félelmeihez és vágyálmaihoz igazítva.


18.30 - Pirx kapitány és a kávéfőzők urai
Bognár Béla, Ormos Ferenc

A "Pirx" szó mára a magyar sci-fi film, és az olcsó filmtrükkök szinonímájává vált. Kicsi, savanyú, de a miénk - gondolják sokan, pedig az 1972-ben készült sorozat alapját Stanislaw Lem káprázatos novellái adták, a történet karaktereit pedig a színjátszás akkori legjobbjai alakították. A film trükkjeinek alkotóival beszélgetünk.
17.00 - Átverések egy hoaxgyártó szemével
Dezső András

Gabonakörök, Apollo20, infospirituális webgömb. Olyan sztorik hátterét ismerjük meg, amelyekről kiderült: előre kitervelt átverések csupán.


18.30 - Robotika a valóságban és a sci-fiben
Kömlődi Ferenc

Mi várható a jövőben, miért nem kell félni tőlük? Miért különbözik oly drasztikusa a japán és a nyugati megközelítés? Mennyiben befolyásolja a sci-fi a tényleges fejlesztéseket?


19.30 - Mi lenne ha... ????
Tóta W. Á., Gál Károly, Hargitai Henrik

Mi történne az emberiséggel, ha végre kapcsolatba lépnénk egy Földön kívüli civilizációval? Közelebb hozná egymáshoz a világ népeit a hír? Milyen hatással lenne a találkozás a társadalmunka, a vallásainkra? A beszélgetésben megpróbáljuk körbe járni mindezeket a kérdéseket.
21.00 - Klasszikus sci-fi novellák
KeresztHuzaT társulat

Janusz A. Zajdel: Rendnek kell lennie!
Kurt Vonnegut: Barátom, Multivac
Vladlev Bahnov: Sommanbula
Felix Obes Fleurquin - Violet is Better


21.00 - Pirx elbeszélése
KeresztHuzaT társulat

Stanislaw Lem klasszikus elbeszélése arról, hogyan találkozott Pirx egy idegen civilizáció űrhajójával.

A nap programján végigvonuló Pirx téma lezárása. (Egyéb Pirx témákat lásd a kisterem filmes programjában, az előadásoknál, és a kiállításoknál)

21.00 - Titokzatos zóna
KeresztHuzat társulat

A szép emlékű, a 80-as években megszűnt Robur c. folyóriatban látott napvilágot Titokzatos Zóna címmel egy lapozgatós kalandjáték, mely sokak agyába égett bele örökre, és amely behozta a magyar nyelvbe a "haláltapi" szót.

Lássuk, együtt megtaláljuk-e a rejtélyes űrtéboly forrását. Felkészültél űrkadét?

21.00 - An on bast & Marpi [PL]

Leírás hamarosan...

Hallgass bele:
web ............................>
youtube ......................>


22.30 - Vector Lovers [D]

Leírás hamarosan...

Hallgass bele:
web ............................>
myspace .....................>


00.00 - Fine Cut Bodies [H]

Leírás hamarosan...


21.00 - Glomag [USA]

Leírás hamarosan...

Hallgass bele:
web ............................>
myspace ....................>


22.30 - Solvent [CAN]

Leírás hamarosan...

Hallgass bele:
web ............................>
youtube .....................>


00.00 - Mesterházy [H], Sowiet [H]

Leírás hamarosan...


21.00 - Gravious [UK]

Leírás hamarosan...

Hallgass bele:
myspace ....................>
audio ..........................>


22.30 - Boxcutter [IE]

Leírás hamarosan...

Hallgass bele:
myspace ....................>
audio ..........................>


00.00 - c0p [H]

Leírás hamarosan...

21.30 - Távcsöves megfigyelés

Tiszta égbolt esetén az érdeklődők gyülekezzenek a presszó szinten, a liftnél. A megfigyelést a torony parkolójában tartják a TIT csillagászai.


15.00 - Kiállítás

Space Art, és Retro Futurism alkotók munkái, eredeti Pirx makettek.
21.30 - Távcsöves megfigyelés

Tiszta égbolt esetén az érdeklődők gyülekezzenek a presszó szinten, a liftnél. A megfigyelést a torony parkolójában tartják a TIT csillagászai.


15.00 - Kiállítás

Magyar grafikusok SF moziplakátjai, magyar tervezésű SF könyvborítók, Pirx makettek.

21.30 - Távcsöves megfigyelés

Tiszta égbolt esetén az érdeklődők gyülekezzenek a presszó szinten, a liftnél. A megfigyelést a torony parkolójában tartják a TIT csillagászai.


15.00 - Kiállítás

Válogatás az 50-es és 60-as évek sci-fi ponyváinak borítógrafikáiból
15.00 - Vetítések kezdődnek a kisteremben

Feltöltés alatt...


15.00 - Vetítések kezdődnek a kisteremben

Feltöltés alatt...




15.00 - Vetítések kezdődnek a kisteremben

Feltöltés alatt...


15.00 - Vetítések kezdődnek a nagyteremben

Feltöltés alatt...




15.00 - Vetítések kezdődnek a nagyteremben

Feltöltés alatt...


15.00 - Vetítések kezdődnek a nagyteremben

Feltöltés alatt...


639. baba - 15 perc
2005, Rend.: Dési A. & Móray G., HUN



A film hőse boldogan él kis világában. Szereti a díványát, az aranyhalát, a tévéjét. Betartja a szabályokat, bármilyen furcsának tűnjenek is első pillantásra. Csupán egyszer hibázik.




UNO - 12 perc
2001, Rend.: Dyga Zsombor, HUN



Luc Besson Élethalálharcának világát felidéző, horror-elemekkel tarkított mozi valamikor a holnapok holnapján játszódik, ahol a vérző homokban megküzd a Jó és a Gonosz.




Előbb-utóbb - 11 perc
2006, Rend.: Madarász István, HUN



A II. világháború végén a nácik az időutazással kísérleteznek, mellyel akár a végső győzelmet is megszerezhetnék. Ám nem tudják, hogy iga- zából mi fog történni, ha sikert érnek el.




Heist - 5 perc
2006, Rend.: Ben Peters, CAN



Az eltökélt feltaláló lehet, hogy végre hozzájuthat dédelgetett álmához? Vagy mindenre kiterjedő, aprólékosan kidolgozott tervébe hiba csúszik?




Aedena - 8 perc
2002, rend.: Ben Elia, FR



Magányosan vándorol egy ember a Földön. Egy kőbe ágyazott titokzatos tárgyat talál, ami elvezeti egy asszonyhoz a dzsungelben. A rendező másik fimjét lásd a B blokkban.




The day the Robots Woke Up - 7 perc
2009, rend.: Ed Hartwell, UK



Az 1950-es években egy meteor zuhant Londonra. Az emberek új technológiát és új robotokat alkotva a földfelszín alá menekültek. A régi robotok felébredenek és mesélnek...




Haunted Planet - 14 perc
2006, rend.: Danielle Stallings, USA



Egy nő és a barátja azt hiszik, hogy az őket körülvevő világ pusztán egy rémálom. A férfi rémálma. Úgy döntenek hogy véget vetnek az egésznek.




Entity Nine - 16 perc
2006, rend.: Brad Kean, USA



Tizenhat percbe pont belefér minden, ami egy modern sci-fi-akciófilmbe kell. Az összes klisé, az összes bevett fordulat és jelenet tömörítve. Hollywood kompakt.




The Un-Gone - 8.5 perc
2006, Rend.: Simon Bovey, UK



A repülőgép lezuhanhat, a hajó elsüllyedhet, kocsival karambolozni lehet. De mi történik azokkal az utasokkal, akik egy teleportálás során szenvednek balesetet?




Avatars - 5 perc
2001, Rend.: Ben Elia, FR



Hologramok elkeseredett és kegyetlen küzdelme egy különös kockáért. Ben Elia másik, szintén SF műfajú Aedena c. filmje az A blokkban kerül vetítésre.




Forecast - 15 perc
2007, Rend.: Erik Courtney, USA



Az időutazás elérhető de tiltott technológia. Szigorúan tilos egyéni célokra használni, de egyesek még az életüket is kockára teszik, hogy helyrehozzák amit korábban elrontottak.




Blood Brothers - 8 perc
2008, Rend.: Lydia Kurnia



A nem túl távoli jövőben az Archiválók agyát a fejlett technika segítségével úgy alakítják, hogy visszatérhessenek a túlvilágról, ahol a holtak emlékeit gyűjtik össze.




Unpossible - 4 perc
2007, Rend.:Robin King, UK



Ha tehetséges vagy, a sufniban is összehoz- hatsz egy időgépet. Csak figyelned kell nehogy elvegyék tőled, és hogy a legnagyobb ellen- séged - az idő mellet - ne saját magad légy.




Hirsute - 14 perc
2007, Rend.: A.J. Bond, CAN



A fiatal feltaláló-fizikust felkeresi jövőbeli, arrogáns önmaga. A képmásától megijedve elhatározza, hogy azonnal más mederbe tereli eddigi életét.




Godspeed - 2 perc
2005, Rend.:David Ellinor, UK



Rövid, de velős kisfilm arról, ahogy egy angol fiatalember megpróbálkozik vele, hogy tető alá hozza az első brit űrmisszót. Olyan... hát.. angolosan...




Duplication - 12 perc
2008, Rend.:Patrick Perlman, FRA



Egy exkluzív órák készítésével foglalkozó cég 47 éves designerét már túl öregnek és kiégettnek tarják kollégái. Vajon mi lesz a következő lépése?




The Story of Sputnik - 6 perc
2008, rend.: John Harden, USA



A valaha fellőtt első műhold (a szovjet Sputnik) és a hidegháborús űrverseny rövid, de velős története - úgy ahogy csak egy vérbeli yankee látja.




Marooned? - 14 perc
2008, Rend.:Ryan Nagata, USA



Egy messzi-messzi sivatagos planétán bolyong a lezuhant űrhajó kapitánya. Meg kell küzdenie a rá vadászó rémisztő idegen lénnyel - és az áruló legénységgel is.




Die Shneider Krankheit - 10 perc
2008, rend.:Javier Chillon, ESP



Az űrből visszatérő csimpánz, borzasztó betegséget terjeszt. Az élet azonban nem állhat meg az NDK-ban, így az emberek lassan alkalmazkodnak a körülményekhez.




X - 4 perc
2007, Rend.: Raphael Wahl, GER



A Stanislav Lem novellájára épülő történetben Ijon Tichy, a komikus űrutazó és felderítő - na és persze a nagy piros X - története elevenedik meg.




Well Founded Concerns - 15 perc
2008, rend.:Tim Cawley, USA,



Nathan Weller fél a mikrobáktól. A csoport-terápiás kezeléseitől eltekintve elszigeteltség- ben él. Amikor borzalmas kór üti fel a fejét hermetikusan lezárt világa átértékelődik.




Ark - 8 perc
2007, rend.:Grzegorz Jonkajtys, PL



Egy ismeretlen vírus majdnem az egész emberiséget kipusztította. A kór tulajdonságait felismerve az utolsó túlélők egy hajón menekülnek lakatlan szárazföld után kutatva.




Do It - 15 perc
2007, Rend.: , USA



Az időutazás elérhető, de tiltott technológia. Szigorúan tilos egyéni célokra használni, de egyesek még életüket is kockára teszik, hogy helyrehozzák amit korábban elrontottak.




Escape! From Robot Island - 11 perc
2007, rend.: Tim Thompson, USA



Az 1950-es évek hollywoodjának összes sci-fi kliséje egy csomagban, 11 percben. Gorillarobot, gonosz német tudós, szép lány és persze a jóképű tudós - maga a hős.




Message From Outer Space - 10 perc
2004, rend.: Roel Mondelaers, BEL



Az elszigeteltségben tevékenykedő tudós fejére egy tojás pottyan. Meg van győződve, hogy egy földönkivüli barátság kezdete ez és örökbe fogadjaa.






A Mars terraformálása

Amennyiben az emberiségnek valamiért tömegesen el kellene hagynia a Földet, leginkább a Mars lehetne új otthonunk a Naprendszeren. Ám ha ez bekövetkezne, az emberiség minden bizonnyal megpróbálná terraformálni a vörös bolygót, vagyis lakhatóbbá tenni saját faja számára. Ez a Föld-szerűvé alakítás azonban számos olyan kérdést vet fel, amelyek áttekintése izgalmas szellemi kaland űrkutatók és science-fiction rajongók számára egyaránt.

E.: Sik András, geográfus-planetológus, ELTE Természetföldrajzi Tanszék



Helyszini szemle a Marsról

Az Utah állambeli Mars-szimulációs bázison, a Mars Desert Research Stationon egy hatfős magyar legénység szkafanderekbe bújva próbálta ki, hogy milyen nehézségekkel találkozatnak a majdani emberes Mars expedíció űrhajósai a vörös bolygó felszínén. A feladatok és a problémák itt teljesen mások voltak mint a "Földön". Két "Marson" töltött nehéz hét tapasztalatainak és tanulságainak összefoglalása egy magyar ex-marslakó nézőpontjából.

E.: Borsos-Oláh Mónika, a Magyar Csillagászati Egyesület elnökségi tagja,a Polaris Csillagvizsgáló munkatársa



Átverések egy hoaxgyártó szemszögéből

Titokzatos gabonakörök, Apollo 20, atomrobbanás Csehországban, infospirituális webgömb. Az előadáson olyan - a sci-fi és a tudomány területét érintő - történetek háttereit, utóéleteit ismerhetjük meg, amelyekről végül egytől egyig kiderült: előre kitervelt átverések voltak csupán. A sztorikon túl egy tapasztalt átverő mesél arról, milyen eszközökkel és hogyan csapható be a média, valamint az internetes közösség, de megtudhatjuk azt is, mire kell odafigyelnie annak, aki hoaxok gyártására adja a fejét. S egyáltalán: mitől válik egy kitaláció végül valósággá?

E.: Dezső András az urbanlegends.hu és a Legendavadászat c. könyv írója, több médiahack értelmi szerzője.



A MIR nem publikus home videói

A MIR űrállomás a földi bázisnak sugárzott, nem nyilvánosságra szánt adását Artner Iván hekkelte le a sztratoszférából a maga sufnituningban összeállított kiberkütyüjeivel. A negyvenórás képfolyamból készült film a magyar mozgóképtörténet egyik legpunkabb húzása, a magyar hacker éra leghírhedtebb adatlopása, még ha nem is kellett feltörni semmit, csak egy ismeretlen csatornára hangolódni. Nem publikus felvételeket láthatunk pl. arról, hogyan ugratják a MIR lakói a földi központot a limlomból összetákolt, és a zsilipen kilökött barkács UFO-val.

E.: Barcs Miklós (Dr Flash) a Flash zenekar frontembere, riporter, az Égi Rovar rendezője




A Testrablók inváziója avagy sci-fik újraforgatva

Talán több, mint különös véletlen, hogy az ötvenes években készült hollywoodi science-fiction alapfilmek szinte egyöntetűen három évtizeddel később jelentek meg újra, immár a 80-as évek újfajta félelmeihez és vágyálmaihoz igazítva. Mi okozhatta az álomgyári testrablók remake-invázióját a disco-zene, a neonszínek és Steven Spielberg fénykorában? Földönkívüli manipuláció, titokzatos kormányzati összeesküvés vagy egyszerűen a filmvilág működését meghatározó belső evolúciós törvényszerűségek?

E.: Varró Attila, a Filmvilág szerkesztője, SF és B-movie rajongó




Robotika a valóságban és a képzeletben

A robot szót Karel Capek használta először, az 1920-as években. A téma azóta is népszerűségnek örvend a sci-fi irodalomban és filmekben, miközben a robotok egyre fontosabb szerepet töltenek be a valóságban: a gyári alkalmazások mellett az élet számos területén megjelentek. És ez még csak a kezdet... Az előrejelzések szerint a trend folytatódik. Mi várható a jövőben, miért nem kell félni tőlük? Miért különbözik oly drasztikusa a japán és a nyugati megközelítés? Mennyiben befolyásolja a sci-fi a tényleges fejlesztéseket?

E.: Kömlődi Ferenc, robotika és mesterséges intelligencia szakértő, a Fénykatedrális c. könyv szerzője




Pirx kapitány és a kávéfőzők urai

A Pirx szó mára a magyar sci-fi film, és az olcsó filmtrükkök szinonímájává vált. Kicsi, savanyú, de a miénk - gondolják sokan, pedig az 1972-ben, Rajnai András rendezésében, hihetetlen alacsony költségvetéssel készült sorozat alapját Stanislaw Lem káprázatos novellái szolgáltatták, a történet karaktereit pedig a színjátszás akkori legjobbjai alakították. A film trükkjeinek és űrjárműveinek alkotóival beszélgetünk, akik elmesélik milyen külmények között jött létre azegyetlen magyar kult sci-fi sorozat.

E.: Bognár Béla - makett építő, Ormos Ferenc - trükkoperatőr




Mi lenne ha... ?

Ők jönnek ide vagy nekünk kell megtennünk az első lépést? Barátok vagy ellenségek? Mi történne az emberiséggel, ha végre kapcsolatba lépnénk egy Földön kívüli civilizációval? Közelebb hozná a hír egymáshoz a világ népeit? Hogyan lehet az ilyesmit egyáltalán közölni az emberekkel? A beszélgetés résztvevői megpróbálják körbejárni azokat a kérdéseket, melyekre már számtalan forgatkönyvet láthattunk, de amikre csak akkor kapjuk meg a választ, ha majd tényleg bekövetkezik. Márpedig egy napon biztos megtörténik...

E.: Gál Károly - katolikus pap, Tóta W. Árpád - publicista, Hargitai Henrik - planetológus, médiakutató